BIELIK István

1985, Budapest

Szabadúszó fotográfus. Feladatának tartja, hogy a vizuális történetmesélés eszközeivel mutassa be az elesettek és a kisebbségi sorsúak, a maguk hangját hallatni nem bírók helyzetét és rámutasson a világ igazságtalanságaira. A szír polgárháborúban készített fotósorozata 2014-ben elnyerte a Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját. 2015-ben tudósított a kelet-ukrajnai konfliktusról és az Európán átívelő menekültválságról, ebben az évben beválogatták a World Press Photo Organization Joop Swart mesterkurzusára. 2017-ben a Capa Központ ösztöndíjasaként részt vett a Magnum Photos workshopján. 2018-ban Hemző Károly-díjjal tüntették ki, és beválasztották a Nikon-Noor Akadémia Mesterkurzusára. 2015-ben, 2018-ban és 2019-ben Pécsi József-ösztöndíjat kapott. A Capa Központ a 2020-as év FUTURES – Európai Fotográfiai Platform tehetségei közé választotta.

 

Utolsó mesélők 1–2

2018
digitális technika, archív pigment nyomat, dibond lemezre kasírozva
2 x (50 x 70 cm)

Utolsó mesélők 1–2
#1
Utolsó mesélők 1–2
#2